Lovas és íjász foglalkozás Martonszálláson

Egy "tisztás" a rohanó világban

Július 30-án, csütörtökön hat lakóval felkerekedtünk és meg sem álltunk Horvátzsidány hataráig. A falutól nem messze, de a civilizációtól mégis tisztes távolságban terül el Martonszállás. Egy tisztás közepén, a Kőszegi-hegység lankás előterében egy varázslatos világ bontakozik ki a látogató előtt. Mintha nem is a megszokott mindennapokban járnánk, hanem egy romantikus film díszletei közé csöppentünk volna. Marton Ágoston, a hely gazdája már évek óta minden nyáron egy hétre vendégül lát fogyatékkal és pszichiátriai betegséggel élő embereket. A táborban  lovaglással, íjászattal, kézműves foglalkozások telik az idő, és a rátermett segítők keze alatt közösséggé formálódik a csapat. Az ide esztendőben a koronavírus járvány miatt elmaradt az egyhetes tábor sok-sok ellátott szomorúságára. Egy kicsit azért megvigasztalt minket Ecker Zita, zsirai mentálhigiénés kolléganőnk telefonhívása, aki egy egynapos, sűrített táborpótló napot ajánlott nekünk. Így jutottunk el idén is egy kisbusznyi lakóval Martonszállásra. Zoli és Ervin, két lakónk, akik már tapasztalt táborozók itt, pillanatok alatt eligazítottak minket az alapvető tudnivalókról, s közben megérkeztek a társintézmények lakói is. A program 9 órakor kezdődött, az első napirendi pont a lovaglás volt. A szépen gondozott, kezes terápiás lovak még a félénkebb lakók bizalmát is elnyerték. Minden ló mellé két segítő is jutott, akik a még esetleg fennmaradó félelmeket is pillanatok alatt eloszlatták. A lovaglás után íjászattal folytatódott a foglalkozás. Két csoportra osztották az érdeklődőket, a tapasztalt íjászok vesszői már rögtön büszkén csapódtak a céltáblák közepébe, a kezdők pedig precíz oktatatást kaptak a visszacsapó íj használatáról. Azt vettük észre, hogy a délelőtt pillanatok alatt elrepült. Millió élménnyel és kellemesen elfáradva költöttük el a közös ebédet. Kettő órakor búcsút vettünk vendéglátóinktól. Elköszöntünk, de értékes élményekkel gazdagodva Martonszállás egy kis darabját a szívünkben hazahoztuk magunkkal. Ha tehetjük, akkor ezt a  programot jövőre biztosan megismételjük. 

Kapcsolódó galéria

e-KURATÓRIUM