Teremtésvédelmi napok az időseknél

A teremtés hetéhez a Túróczy ház lakói és dolgozói is csatlakoztak, s teremtésvédelmi, környezetvédelmi előadást hallgathattak a Szeretetszolgálatért Alapítvány munkatársától.
A hulladékgazdálkodás fontosságáról szóló előadás, a megelőzést és a tudatosságot hangsúlyozta, és azt hogy a legkisebb „fogyasztó” napi döntése is segít a körülötte élő környezeten.  A szelektív gyűjtés módjairól érdekes összehasonlításokat és adatokat hallhattak a résztvevők.  
Beszélt a vegyes anyagok szétválasztásának és kezelésének nehézségeiről és alternatív kiváltási módjáról, mint az üveg- és saját textil zsák használatának elterjesztéséről. A csomagoló anyag többlet funkciójáról, és így megváltozott fontosságáról is szót ejtett a beszélgetés során, a termék és csomagolás arányát is 4 példán közösen végig vették a teljes bolti árat figyelembe véve, és ezt százalékos arányba visszabontva. A különböző alapanyagok előállítási költségét is a fontosabb csomagoló anyagok mint a papír, üveg, fém- és plexi doboz tekintetében megismerhették az idős lakók, valamint ezeknek az újrafelhasználási lehetőségeit, esetleges  másod „életét” bemutatva .
Az előadás, mely a végére egy beszélgetéssé fordult át, sok új információt hordozott a lakóknak az új irányok és tényszerű adatok vonatkozásában, és emellett szép emlékeket idézett az otthon lakóiban a régmúlt emlékeinek felidézésével.
A lakók egy része a beszélgetést követően árvácskát ültettek, melyet a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központban működő 5 Családi Bölcsődei csoportnak személyesen adtak át, valamint színezőkkel hívták fel a legkisebbek figyelmét a teremtés tudatos védelmére.

e-KURATÓRIUM