Révbe ért az ágfalvi otthon

Többszöri fenntartóváltás és kétéves előkészítés után révbe ért az Ágfalvi Pszichiátriai Betegek Otthona: januártól az evangélikus egyház működteti.

Forrás: Nagy Márta, http://www.kisalfold.hu/

Telt ház van az egykori határőrőrsből kialakított otthonban Ágfalva-ligeten. Száznegyvenhatan laknak itt, mindnyájan pszichiátriai kórképük miatt. Átmeneti jelleggel vannak itt hatan, tízen a rehabilitációjukat töltik, százharmincan viszont tartósan itt élnek. Sokan közülük évtizedek óta, nem túlzás tehát azt állítani, hogy ez az otthonuk. Az intézmény helyzetében jelentős fordulat állt be januárban: az evangélikus egyház lett a fenntartója.
– A soproniak emlékezhetnek rá, hogy a rendszerváltás előtt a bánfalvi karmelita kolostorban volt az otthon, nem éppen ideális körülmények között. A határőrség megszűnése után kerültek ide a betegek, sokkal jobb feltételek közé. Kezdetben önálló intézményként működött az otthon, az elmúlt években azonban a többszöri átszervezés következtében hol ide tartoztunk, hol oda. Hiszem, hogy most révbe értünk és hosszú távon tervezhetünk – mondja mosolyogva az intézmény igazgatója, Belényessy Éva. Optimizmusa mögött kétéves előkészítő munka és az új fenntartó elkötelezett feladatvállalása áll.


– A szociális kormányzat elképzelése szerint az egyházaknak nagyobb részt kell vállalniuk az intézményfenntartásból. A Magyarországi Evangélikus Egyház ebben eddig is élen járt. Egy tavalyi megállapodás értelmében most öt intézményt vettünk át, ezek egyike lett az ágfalvi otthon, ami a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ telephelyeként működik tovább – vázolja a felállást Gregersen-Labossa György lelkész, a diakóniai központ intézményvezetője.

– Óriási feladatot vállaltunk, pláne, miután ilyen jellegű otthona még nem volt az egyháznak. Olyan területeken működő intézmények fenntartását vettük át, ahol erős gyülekezeti háttérrel rendelkeznek és a lelkész is aktív részt vállal a lelki gondozásból. Ágfalván erős a gyülekezet, Heinrichs Eszter lelkész pedig vállalta a lakók lelki gondozását. Kellett egy szilárd intézményi háttér is, ez lett a szombathelyi központ. Szeretnénk fejleszteni, országos hatáskörűvé tenni az otthont és terveink szerint újabb szolgáltatásokat is bevezetünk – mondja még a részletekről Gregersen-Labossa György.

A lakók számára az ágfalvi intézmény nemcsak lakóhely, ez a munka-, a törődés, ápolás helye – és az otthonuk is. Fotó: Magasi

 

A pszichiátriai betegek napjai csendesen peregnek, nagy részük nem is sejti, mekkora munka és mennyi pénz egy ekkora intézmény fenntartása. A lakók nyolcvan százalékának nincsenek hozzátartozói vagy egyáltalán nem tartják velük a kapcsolatot. Nekik ez az otthon a lakó-, a munkahelyük, a terápiás és játszóhelyük.

e-KURATÓRIUM