Nevelőszülői továbbképzés

November óta működik a Mózeskosár Nevelőszülői Hálózat, így a heti esetmegbeszélések és havi munkaértekezletek mellett már aktuális volt a továbbképzés, melyen évente kétszer részt kell vennie a nevelőszülőknek.
A nap elején elsősegélynyújtási ismereteiket eleveníthették fel a nevelőszülők.
Fekete-Kállai Etelka mentőtiszt a gyermekbalesetekről, égési sérülésekről, mérgezésekről és az agyrázkódásról tartott előadást. Lelkész úr napindító imádságával kértük Isten áldását a továbbképzésre, nevelőszülői munkánkra, melyet rövid beszélgetés követett.
Megtanultunk újraéleszteni is. Mindenki felidézhette a saját gyermekét ért baleseteket, melyek akkor elsőre rémiszőnek tűntek, ma már azonban megmosolygtattak minket az emlékek. Nagyon sok hasznos információt hallhattunk, de bízunk benn, hogy soha nem kell alkalmaznunk a megszerzett ismereteket.
Az ebédszünet után már a kikapcsolódásra, feltöltődésre figyeltünk. Örömtáncot tanultunk Sikterné Csizmadia Ágnestől. A tánc összpontosított, megmozgatott és ellazított bennünket. A feltöltődés után szólított mindenkit haza az anyai kötelesség.
Már nagyon várjuk a következő alkalmat, melyet az intézményi családi nappal együtt tartunk május 26-án. Ezen a rendezvényen gyermekeinkkel együtt veszünk majd részt.

Kapcsolódó galéria

e-KURATÓRIUM