Megemlékezések a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva

Rába Tamás, a Szombathelyi Evangélikus Központ mentálhigiénés munkatársa az elmúlt héten a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Túróczy Zoltán Szeretetotthon és a Johanneum időseinek, hajléktalan lakóinak is tartott megemlékezést. A résztvevők nemzeti himnuszunk elhangzása után megnéztek egy részletet a „Béke a nemzetek felett” című filmből, majd együtt idézték fel a trianoni tragédiához vezető történelmi eseményeket. Gyóni Géza, József Attila, Wass Albert, Sajó Sándor tollából származó versek, irodalmi művek hangozottak el ismert művészek előadásában, meghallgatták Koltay Gergely szerzeményét, az „Ez az ország a hazád” című alkotást, a Trianon című zenés történelmi játékból. A megemlékezés a Szózat akkordjaival zárult.

 

Idős lakóink közül sokan a trianoni tragédia után élték gyermekéveiket, a megemlékezés után bizony sokukból feltörtek a régi emlékek. A kilencvenöt éves Vilma néni meghatódottan mesélte, amikor 1934-ben kisiskolásként, Kemenesmihályfáról szekéren utazott társaival, a helyi evangélikus iskola tanulóival együtt a Ság-hegy tetején álló Trianoni emlékkereszt felavatására. A gyerekek népviseletbe öltözötten együtt szavaltak-énekeltek a jelenlévő országos főméltóságokkal, a környékbeli falvak lakóival, az emlékezőkkel. Ma is mintha megelevenedne előtte az emlékkereszt felirata: „Nagymagyarországért Kemenesalja népe MCMXXXIV.” Volt, aki gyermekként megélhette a Felvidék magyarlakta területeinek, Kárpátaljának, Észak-Erdélynek s a Székelyföldnek visszacsatolását, és szinte kivétel nélkül mindenki könnybe lábadt szemmel emlékezett vissza az egykori iskolai imádságra, a „Magyar Hiszekegy”-re: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen!„

 

Kapcsolódó galéria

e-KURATÓRIUM