Érzékenyítő nap a Reményikes diákokkal

Ismét diákoktól volt hangos a Túróczy-ház. 2017. október 19-én a Reményik-iskola 5. osztályos tanulói töltötték időseinkkel a délelőttöt.

A nap középpontjában az érzékszerveink álltak. A reggelt közös áhítattal kezdtük, Menczinger Tamás teológus hallgató Isten igéjén keresztül hívta fel a figyelmet az érzékszerveinkre, illetve azok működési zavarainak, hiányának következményeire. Ezt követően idősek és gyerekek együtt tekintették meg a Pillangó cirkusz című filmet, melynek főszereplője Nick Vujicic, aki nemzetközi hírű prédikátor, szónok, motivációs tréner, aki a karok és lábak nélkül született emberként vált híressé. Előadásainak témái a fogyatékosság, a remény és a keresztény hit. Majd idősek és gyermekek együtt 5 csapatot alkottak, s együtt gondolkoztak egy-egy érzékszervet illetően. Készült termésből szemet formáló kép, illatzsák a résztvevőknek, matatókocka az időseknek, s dolgos kezek munkájának eredménye volt a friss meleg kenyérlángos, s az alkotás ideje alatt gyönyörű népdalok, énekek varázsoltak el mindannyiunkat. A csoportmunkával párhuzamosan a gyermekek egymást váltva egy Csendsétán is részt vehettek a templomban, amely több állomásból állt, s segített, hogy pár percre csak egy érzékszervünkre figyeljünk, s érezzünk ízeket, illatokat, tapintsunk töviskoszorút, halljunk muzsikát, csendesedjünk el egy imára, s egy fotelban ülve érezzük, ahogy átölel az Isten. A délelőtt folyamán a gyerekek kipróbálhatták az idősek segédeszközeit, így kerekesszékkel, rolátorral és járókerettel közlekedtek a folyosón. Idősek és gyerekek együtt játszottak különböző logikai fajátékokkal, s a délelőttöt egy fergeteges hangulatú idős-fiatal lepedőfoci verseny zárta. A délután folyamán az idősek is megtapasztalhatták a Csendséta csodáját. Megérintett ez a nap időst és fiatalt egyaránt, egymástól tanultunk, egymásba kapaszkodhattunk, egymásból meríthettünk erőt. Figyeltünk egymásra, figyeltünk Istenre. 

e-KURATÓRIUM