Egy fergeteges hét Őrimagyarósdon

Szeptember első hetében ismét Őrimagyarósdon táboroztak a Johanneum fiatal fogyatékos lakói.
Szép őszi hetet fogtunk ki, az idő is kedvezett nekünk. Számos programban vehettünk részt lakóinkkal. Idén is volt a közkedvelt kézműves foglalkozás, melyen kavicsokat festhettünk, szalvéta montázzsal készíthettünk el. A karkötő készítés sem maradhatott el, amit nagyon vártak és élveztek lakóink. Közkedvelt volt idén is az agyagozás. Számos edényt készíthettünk, például: szív alakú tálkát, tányérokat, edényeket. A programok mellett sokat sétáltunk, szalmabálát másztunk, legelőn tornásztunk, körbesétáltunk a faluban. Elmentünk a Vadása-tóhoz, ahol körbesétáltuk a tavat és kacsákat néztünk. Körmenden is kirándultunk.
Köszönetet szeretnénk mondani Siba Lászlónak, Szalay Dezsőnek a két önkéntesnek, hogy segítették a munkánkat.
Külön köszönetet szeretnénk mondani Udvardi Andrea lelkésznőnek, aki szeretettel fogadott bennünket és csodás programokat szervezett számunkra.
Remélem jövő ősszel ismét ellátogathatunk a faluba.

e-KURATÓRIUM