Az önkéntesség világnapján

Az önkéntesség világnapja alkalmából a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szakmai napot szervezett az önkéntes tevékenységek lehetőségeiről.

Érdekes előadásokat hallgattak az érdeklődők a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei szervezeténél, a Hegypásztor Körnél, a Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetségénél lévő tevékenységekről, valamint egy Finnországban járt önkéntes fiataltól. Az intézményünket Nemesné Ley T. Regina önkéntes koordinátor képviselte előadásával, az önkéntesség fontosságáról.

Ezt követően adták át „Az Év Vas Megyei Önkéntese 2017” díjakat.

A díjazottak között van Ambrus Tivadarné Ildikó önkéntesünk. Már nyugdíjasként kezdte lakóinkat látogatni a Túróczy-házban. Az otthon 2000-ben nyílt meg, akkor kérték fel, hogy heti rendszerességgel olvasson a beköltözött lakóknak. Együttérzését már lelkész családjából magával hozta. A diakóniai csoport által kezdte tevékenységét, majd a Kapu programon keresztül, annak megszűnéséig. Jelenleg szerződött önkéntesünkként már 17 éve, hogy idős lakóink nagy örömére hetente látogatja őket. Aktívan kiveszi részét lelki gondozásukban, szabadidejük hasznos és kellemes eltöltésében.

Köszönjük az eddigi önkéntes tevékenységét!

Kapcsolódó galéria

e-KURATÓRIUM