Augusztus 20.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepére készülve ünnepi megemlékezést tartottak a Johanneum idős és fogyatékkal élők osztályainak lakói.

Nemzeti Himnuszunk elhangzása után lakóink közösen idézték fel első királyunk életének főbb eseményeit, a magyarságnak a kereszténységhez való csatlakozását, és I. István államférfiúi tevékenységét, azaz, hogy az akkori nyugat-európai társadalmi-politikai modell átvételével bekapcsolta hazánkat a fejlett Európa vérkeringésébe, megteremtve ezzel a keresztény erkölcsi alapokon nyugvó magyar államot. Áttekintettük, hogy mit jelentett augusztus 20. megünneplése a magyarság számára, különösen a magyar nép történelemének „zivataros századaiban”, s hogy mit jelent az ünnep nekünk, akik ma élünk az István királytól ránk örökül hagyott hazában. Az államalapító király élete és műve, a független és erős Szent István-i Magyarország mindig reményt adó, lelkesítő példaként áll előttünk, ma élő magyarok előtt.

Ezt követően lakóink István királyról szóló versek, népdalok, és modern zeneművek meghallgatása után munkatársainkkal együtt kívántak boldog születésnapot magyar hazánknak, majd a Szózat akkordjaival zárult az ünnepség.

Isten éltessen Magyarország!

Kapcsolódó galéria

e-KURATÓRIUM